Miért nem lesz rend attól, hogy mindennek van helye?

Szerző képe

Villant Bálint

2026.11.16.

lego_gyujtemeny_targyak_felhalmozasa_szelektalas_nelkul

Pár évvel ezelőtt rengeteg legóm volt. Nem játékra kellett, csak összerakni, aztán amikor ezzel megvoltam, gyakorlatilag dísztárgy lett belőlük. 

Egy ideig elfértek az éjjeliszekrényen, aztán lett pár, ami a komódra került. Később az újabb darabok a könyvesszekrény egyik polcára, majd a másik polcára kerültek. Végül a tévészekrényen is álltak már kiállított készletek. 

Néha feltűnt, hogy milyen porosak, de szerettem őket. Akkor is, amikor már kitakartak egy kis részt a filmből, ahogy belógtak a tévé képernyője elé. 

Mondom, nem volt velük különösebb problémám. Mindegyiknek volt helye. Pontosabban mindig lett nekik valahol hely. 

Talán ez a kettő nem ugyanaz. 

Nem mindegy, hogy helye van, vagy működő helye van

Mert egy darabig szinte bármennyi tárgynak lehet helyet találni. Arrébb rakunk valamit, felszabadítunk egy polcot, átrendezünk egy felületet. Ami sokáig elöl van, de már nem használjuk, azt előbb-utóbb el lehet rakni valahova. Egy szekrénybe, egy dobozba, egy másik polcra. Később, amikor mégis kellene, lehet, hogy keresni kezdjük, mert tudjuk, hogy otthon van… csak már nem tudjuk pontosan, hol. 

Ha sok tárgyunk van, egyre több ilyen döntéssel kell foglalkozni. Lehet ebben brillírozni is. Akár olyan rendszert is ki lehet találni, amelyben elképesztő mennyiségű dolog elfér. 

Csakhogy az, hogy valamit sikerült elhelyezni, még nem jelenti azt, hogy „működő helye” van. A működő helyhez nemcsak az kell, hogy fizikailag odaférjen. Hozzá is kell férni, észben kell tartani, vissza kell tudni tenni, és az egésznek működnie kell automatikusan akkor is, amikor nem a rendszerezéssel foglalkozunk, hanem egyszerűen csak élünk az otthonunkban. 

Néha úgy tűnik, hogy megéri inkább újat venni, mint megtalálni a régit. De ez mihez vezet hosszú távon?

A rendszerezés nem csökkenti a tárgyak számát

A folyamatos kreatív átrendezés hatására – egy ideig – valóban rendezettebb lehet a lakás. De ha túl sok tárggyal próbálunk együtt élni, akkor ezt nem lehet a végtelenségig rendszerezéssel megoldani. 

Mert ha valamit átrakunk, nem lesz kevesebb tárgyunk. Csak máshol lesznek. Valamikor magáról a mennyiségről is dönteni kell. 

Nálam a legók esetében ezt sokáig el lehetett halasztani. Amíg találtam egy újabb polcot vagy szabad felületet, nem kellett eldöntenem, hogy valójában mennyi legót szeretnék kiállítani. A lakás egy darabig alkalmazkodott hozzájuk. A tévé képernyője előtt viszont már nehéz volt úgy tenni, mintha csak azt kellene kitalálnom, hova tegyem őket. 

Miért kell szelektálni a tartós rendhez?

A szelektálás ezért nem valami rendrakási hóbort. 

Szelektálás nélkül nem lehet tartós rendet létrehozni. 

Nem azért, mert kevés tárggyal önmagában rend lesz. Hanem mert van az a mennyiség, amelyet már nem lehet működő hellyel ellátni pusztán attól, hogy egyre ügyesebben pakolgatjuk ugyanazokat a dolgokat. 

És ezt a határt nem feltétlenül akkor vesszük észre, amikor átlépjük. 

Néha csak akkor, amikor valami már belóg a képbe.

villant_balint_rendrakas

Neked is ismerősek ezek a helyzetek? Szeretnél olyan életet, ahol kevesebb fókuszt vesz el, hogy ,,rendet kellene rakni"?

Kövesd a Magyar Minimalista Facebook-oldalt, ahol ingyenes rendteremtő gyakorlatokkal és a legfrissebb blogbejegyzésekkel várlak!

Megyek is!