Neked hány csúszdád van otthon?

Szerző képe

Villant Bálint

2026.10.19.

otthoni szokasok_kornyezet_es_viselkedes

Mi van a képen?

Úgy másfél órát ültem a nyár végén ebben a kertcukrászdában, és jelentem, hogy ameddig én ott voltam, kivétel nélkül mindegyik 10 év alatti gyermek úgy látta, hogy ez természetesen egy csúszda.

Esetleg ezen felül egy mászóka is befelé menet – de távozáskor mindenképpen csúszda.

Igazuk van.

Jó szögben áll, egészen széles, nem indul túl magasról. Tökéletes egy nem várt, gyors örömcsúszásra. Volt, aki még repetázott is.

Nem láttam nagy balesetet, csak egy-két esést. Egyetlen sírást, azt is inkább azért, mert a szülők megijedtek. Ugyanakkor fültanúja voltam sok-sok fegyelmezésnek. Általában pár erősebb hangsúly elég volt, hogy a szülő megnyerje a csatát… de volt pár olyan család is, akik veszekedve távoztak a fagyizásról.

Értse már meg a gyerek, hogy „hogy lehet ilyet csinálni?!” Koszos lesz a nadrág, veszélyes, ráadásul illetlenség. „Elég volt, megyünk haza!”

De ha annyira hívogató…

A felnőttnek ez egy lépcső díszes szegéllyel, a gyermeknek ez egy csúszda lépcsővel.

Mitől lesz ugyanaz a lépcső valakinek csúszda?

A környezet különböző cselekvési lehetőségeket kínál, általában egyszerre többet is. Hogy ezek közül melyiket vesszük észre, és melyikkel élünk, az adott ember adottságaitól és az helyzettől is függ.

Ki mit vesz észre?

Ezzel foglalkozik J. J. Gibson affordanciaelmélete is. Az affordancia lényegében az a cselekvési lehetőség, amit a környezet egy ember számára kínál. Ugyanaz a tárgy vagy felület más embernek más lehetőségeket kínálhat, és attól, hogy valamilyen lehetőség adott, még nem biztos, hogy észrevesszük vagy élünk vele.

A kertcukrászdában is valami ilyesmi történt. A gyerekek észrevették a csúszás lehetőségét, és éltek vele, a szülők pedig nem feltétlenül örültek ennek – bár lehet, hogy ők is észrevették. Én például szívesen lecsúsztam volna, igaz, hiába, mert az én lábam túl hosszú lenne oda, egy centit csúszni meg nem akkora élmény.

A veszekedéshez tehát maga a környezet kialakítása is hozzájárulhatott. Pontatlan megállapítás volna, ha a szülők csak annyit mondanának, hogy „már megint rossz a gyerekem”. Képzeljünk el egy olyan cukrászdát, ahol a földszinten van a bejárat, ahol nincs lépcső és nincs csúszda: egy ilyen helyen ez a speciális konfliktus nem alakult volna ki.

Hogyan alakítja a környezetünk az otthoni rendetlenséget?

Természetesen az otthonunk is tele van olyan tárgyakkal és környezeti elemekkel, amelyek különböző cselekvéseket kínálnak fel nekünk. Sokszor úgy használunk valamit, hogy magunk sem tudatosítjuk, pontosan melyik tulajdonsága járult hozzá a cselekvésünkhöz.

Ez nem csupán öröm vagy konfliktusforrás. Ez az otthonunk láthatatlan folyamataira is hatással van. Arra is, hogy rend van vagy rendetlenség.

Gondoljunk azokra a székekre, amelyeknek széles a háttámlája: szinte könyörögnek, hogy rakjuk oda a pulcsit vagy a köntöst. Vagy a cipősszekrény tetejére, ahol hazaérkezés után olyan könnyen landol a kulcs, a pénztárca vagy a táska.

Persze egyik sem jelenti azt, hogy feltétlenül így fogjuk használni. De a lehetőség ott van, és bizonyos helyzetekben különösen hívogató lehet.

Ha valami pont befér még egy szabad helyre, persze, hogy oda tesszük. Ha egy tárgyat nehéz megmozdítani, az akár vissza is tarthat attól, hogy elpakoljuk. Sorolhatnánk a példákat!

Nemcsak az számít, hogy milyen szokásaink vannak, hanem az is, hogy a bútoraink és a tereink milyen használatot könnyítenek vagy nehezítenek meg.

Az otthonunk rendje vagy pont a rendetlensége részben ilyen, sokszor észrevétlen cselekvési lehetőségek hatására alakul ki. A kupisodásban tehát szerepet játszhat az otthonunk fizikai kialakítása. Ráadásul olyan módon, amit nehéz felismerni, ha pusztán a már kialakult kupit figyeljük, nem pedig azt, hogyan kerültek oda a tárgyak.

Pulcsi, köntös, konyharuha és még mennyi minden landolhat a háttámlán.

A tartós rendhez a környezetünket is alakítanunk kell

Ha viszont észrevesszük, hogy egy bútor melyik tulajdonsága teszi kézenfekvővé azt a használatot, amiből újra és újra rendetlenség születik, már a környezetünk tudatos alakításán is tudunk gondolkodni.

Mert ha a tartós rend nem egyszeri rendrakás, hanem működő életmód (szerintem a második), akkor a megtervezésekor nemcsak azzal kell foglalkoznunk, hogy milyen tárgyaink vannak, és hol legyen a helyük.

Azzal is, hogy az otthonunk milyen cselekvésekre kínál lehetőséget, és ezek közül melyiket szeretnénk megkönnyíteni vagy éppen megnehezíteni.

villant_balint_rendrakas

Neked is ismerősek ezek a helyzetek? Szeretnél olyan életet, ahol kevesebb fókuszt vesz el, hogy ,,rendet kellene rakni"?

Kövesd a Magyar Minimalista Facebook-oldalt, ahol ingyenes rendteremtő gyakorlatokkal és a legfrissebb blogbejegyzésekkel várlak!

Megyek is!